40. Mekkora az akkora

2021.12.12

Gyakori megjegyzésként kapom, hogy hideg van "nálatok" Kanadában. ( Valóban előfordul errefelé télen ilyen huncutság. ;) Manapság pedig azt a kérdést, hogy pl. milyenek a covid számadatok nálunk. Vagy hogy Magyarországon pl. tízszer annyi/ kevesebb eset van, mint Kanadában, stb.

Ha értetlenül néznék rád ilyen állítás/ kérdés után, hebegve-habogva keresve a választ, tudd, hogy gondolatban rögtön kirántok magam mögött egy fehér táblát, amire sebesen lelkesen felrajzolom, kivetítem majd összevetem a két földrajzi egység közötti óriási különbséget. :D Ugyanis a fenti "nálunk" nekem Calgaryt és környékét, max. Alberta tartományt jelenti, míg nektek többnyire egész Kanadát. Ja, hogy még így sem látod pontosan, mire gondolok? Várj, segítek! :)

 Előkaptam pár térképes adatot, hogy azon tudjam neked szemléltetni Kanada földrajzi nagyságát. 

Ha ráhelyeznénk Kanadát Európára ill. Észak-Afrikára ilyen "lefedettséget" kapnánk. :O

De az igazán szemléletes összevetés, csak ezután jönne, mert itt látszik már igazán, hogy kicsi hazánk hogy eltörpül a világ második legnagyobb országa mellett. Sőt, egész Európa valahogy "összemegy" mellette. Ugye, hogy döbbenet, hogy egy nép hazájáról beszélünk "Lappföldtől Olaszországig, Nagy-Britanniától Azerbajdzsánig"? :)

Ha belemélyedünk a témába, látjuk csak igazán, hogy még a nagyobb európai országok is eltörpülnek a kanadai méretek mellett: az Egyesült Királyság 41-szer fér rá Kanada térképére, Németország 28-, de Franciaország is még tizennyolcada Kanadának! Az albertai tartományunk pedig olyan, sacc per kb. Spanyolország méretű.

Ha gondolatban levesszük az északi részeket (kb. Kanada kétharmadát), ami valljuk be hó, jég, hegy és lakatlan erdős vidékek, akkor kapunk egy ilyen ábrát. Én "Belgium környékén" lakom... :D Néha elkirándulunk az "Egyesült Királyságba", de jártunk már többször "Franciaországban" is. :) És bár "Hollandia", itteni mércével, közel van, még mindig csak a bakancslistámon szerepel. Tavasszal remélem már beszámolhatok nektek onnan = a Jasper National Parkból!! :) 

(kieg: azóta megjártuk ezt a road trip-et is, a beszámoló 1. része itt található 43. Jasper National Park I. Icefields Parkway Part 1,  )

Szóval, igencsak kalandos és fárasztó az itteni lakóhelyünkről az európai lakóhelyünkre hazarepülni minden évben! Szerinted komfortzónán kívül vagyunk már? ;) 

Remélem, hogy kicsit hozzád is közelebb került már Kanada, amióta a blogposztokon keresztül mesélek róla! :) 

-- Megdöbbentőnek találtad a beszámolót? 

-- Eddig is tudtad, de valahogy most esett le az óriási különbség!

-- Avagy: kit érdekel, hogy mit gondol a lappföldi Télapó, amíg Szicíliában lógathatja a lábát a tengerparton = Kanada masszív! ;)


Ha szeretnél értesülni a legújabb blogcikkekről, kérj értesítőt emailben a Kapcsolat oldalon! 


Kik azok, akiket rengeteg kanadai nő követ a TV csatornákon?